Kedves közönségünk!

Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt jelenleg természetesen mi sem tartunk előadásokat.

Reméljük, nemsokára újra találkozunk! Addig kövessétek a Facebook-oldalunkat, ahol a társulat tagjai rendszeresen verseket mondanak, otthoni saját produkciókat mutatnak be; valamint nézzétek a Youtube-csatornánkat, ahol többek között régebbi teljes előadások felvételeit is megtalálhatjátok.

Vigyázzatok magatokra, és nézzetek színházat (egyelőre) otthon!

 

 

 

 

xDSC_7700.jpg xDSC_7811.jpg xDSC_7739.jpg DSC_7819.jpg

  

Miért hiányzik a megértésre való törekvés, a másik elfogadása olyan fájóan a világunkból? A többségnek az ismeretlen kisebbségtől való félelme, a bizalmatlanság mérgezi meg körülöttünk gyakran az életet. Székely Csaba néha mulatságos, néha komoly darabja olyan emberekről szól, akik kétszeresen is kisebbségben vannak: meleg erdélyi magyarokról. Középiskolai tanár, egyetemi oktató, fitness-edző, egyetemista fiú, falusi kocsmáros; mind más, de van, amiben egyformák: szeretnének nyugodtan élni, és szerető társra vágynak. A céljuk ugyanaz, mint mindannyiunknak: több öröm, mint bánat - és a közös boldogság.

 

Székely Csaba:

Öröm és boldogság


Szereplők:

Ádám .............................................. Nagy Szabolcs
Béla ................................................... Alföldi Áron
Dénes ............................................Varjas Benjámin
Elek, 1.falusi ...................................... Czeller Péter
Judit .................................................... Csille Ildikó
Tekla .....................................................Tóth Tímea
Ápolónő, 2.falusi …......................... Dorth Borbála
Narrátor, Iskolaigazgató …................. Csenki Réka
Narrátor, Béla felesége, 3.falusi …. Bognár Beatrix


Rendezte: Micskó Zoltán

 

 

További műsoron levő előadásaink:

A vihar Nóti-kabaré Cselédek

A vihar

noti12.jpg

08.jpg